Kossuth Lajos u. 67. Esztergom

Hétfő - Péntek

Időpontfoglalás

Az egyik leggyakoribb betegség az aranyeresség

Már műtét nélkül is gyógyítható

Az egyik leggyakoribb civilizációs betegség, amely élete valamely szakaszában akár a lakosság negyven százalékát is érintheti, az aranyeresség. Az aranyerek a végbél utolsó szakaszának visszeres csomói. Létük önmagában nem betegség, a végbél zárómechanizmusának részét képezik. Akkor okoznak panaszt és betegséget, ha megduzzadnak és előesnek.  Külső és belső aranyérről egyaránt beszélhetünk.

Sok a tévhit

aranyér betegség

Kialakulásának legfőbb oka az életmódunk: kevés mozgás, rostszegény étkezés, kevés folyadékbevitel, erőlködés, ülő-álló foglalkozásunk, túlsúly és genetikai tényezők. Mindezekből következik, hogy sokat tehetünk a megelőzésért: mozogjunk rendszeresen – például táncoljunk  – együnk sok zöldséget, gyümölcsöt, teljes őrlésű lisztből készült kenyeret, igyunk naponta 2-3 liter vizet és lehetőség szerint ne hízzunk el. Azok, akiknek a családjában előfordult a betegség, nagyobb eséllyel számíthatnak arra, hogy ők is szenvedni fognak tőle. Veszélyeztetettek ilyen szempontból a terhes kismamák, a már szült nők és az idősebb korosztály tagjai.  Azoknak, akik a főbb tüneteket tapasztalták, Dr. Willner-Harig Péter proktológus főorvos azt javasolja, mindenképpen forduljanak szakemberhez. Annál is inkább célszerű így cselekedni, mert nagyon sok a tévhit és a helytelen diagnózis a végbélbetegségekkel kapcsolatban. A legelső teendő, hogy győzzük le a szemérmességünket. A legtöbb ember nem szívesen beszél „arról” a területről, pláne idegenkedik a gondolattól, hogy azt egy idegennek megmutassa. A főorvos azt tapasztalja, hogy a laikusok zöme minden végbéltáji panaszt aranyerességnek vél és ennek megfelelően kezel. Az esetek jó részében azonban más áll a háttérben: végbélrepedés, sipoly, gombás vagy egyéb bőrgyulladások, amelyek hasonló tüneteket okozhatnak. Gyakoriak a székelési nehézséget és erős fájdalmat okozó záróizom működési zavarok. A helytelen öndiagnózis után alkalmazott nem megfelelő terápia miatt az állapot súlyosbodhat, a gyógyulás elmarad. A leghelyesebb, ha az, akinek panaszai vannak, a végbélbetegségek szakorvosát, a proktológiai szakrendelést keresi fel. A Valeomed Egészségközpontban Dr. Willner-Haring Péter főorvos várja a pácienseket. Az ő proktológiai rendelésein is gyakran jelennek meg olyan betegek, akik valamelyik ismerősük által kipróbált kenőcssel kísérleteztek, és a laikus által felállított hamis „diagnózist” követő kezelés többet ártott, mint használt. A kivizsgálás szükségességét támasztja alá az a fontos szempont is, hogy hasonlóak a tünetei az aranyérnek és a rosszindulatú vastag- vagy végbéldaganatnak, ráknak is.

Nem fáj a vizsgálat

A proktológiai vizsgálat nem fájdalmas, csak kicsit kellemetlen. Az orvosnak is, a betegnek is elég időt kell fordítania rá. Első lépésként az orvos elmagyarázza a betegnek a vizsgálat menetét. Érdemes ilyenkor kérdezni, ha valami első hallásra nem lenne világos, hiszen a félelmünk is gyorsabban elmúlik vagy legalábbis csökken, ha nagyjából tudjuk, mi vár ránk. Nem az a jó orvos, aki „nadrágon keresztül” diagnosztizál ezzel „megkímélve” minket: nagyon fontos a tüzetes, szakszerű vizsgálat  Vannak erős fájdalommal járó betegségek is, ilyen esetben tükrözést nem végez a doktor első  alkalommal. Az aranyér betegség után leggyakrabban végbélrepedés, végbéltáji fájdalom miatt fordulnak az emberek orvoshoz. Ennek hátterében gyakran áll a záróizom működési zavara. Ezek nagy része pszihoszomatikus betegség ami azt jelenti, hogy „idegi alapon” jön létre. Ide sorolhatók a gyakran félrediagnosztizált és legtöbbször helytelenül kezelt székelési zavarok. Gyakoriak még a makacs végbél körüli bőrgyulladások, dermatitiszek, végbélpolipok. A proktológiai rendeléseken a diagnózis megállapítása után megszervezik a végbélbetegségek  ellátását, legtöbbször műtét nélkül. A különböző korszerű eljárárások egy-egy alkalommal csupán 5-10 percet vesznek igénybe. A kezelés után a páciens megszokott életmódját folyathatja, dolgozhat, jöhet-mehet, autót vezethet. A gyógyulás általában három kezeléssel érhető el. Nagyon kevés páciensnél fordul elő, hogy a betegség kiújul, és a szövődmények előfordulása is rendkívül ritka. A terápia legtöbbször már az első vizsgálatkor elkezdhető, a panaszok sok esetben szinte azonnal megszűnnek. Az időben elkezdett kezelés általában ambulánsan elvégezhető. A leggyakrabban alkalmazott módszer a gumigyűrűs leszorítás. Az előrehaladottabb aranyereket egynapos sebészet keretén belül gyógyítják.

Amennyiben aranyér betegsége, végbéltáji panaszai vannak kérjük, keresse fel proktológus szakorvosunkat!